kedves n,f,zs

elég hisztérikus egy hetünk volt. nem, nem rám kell nézni kérdő tekintettel, hanem kedves szüleim irányába kell (nem alaptalan) gyanakvással fordulni. mielőtt elmondom miért, megosztom veletek hatalmas előrelépésemet, melyet a múlt héten sikerült abszolválni (és szoros összefüggésben áll anyu nyűglődésével..)

ugyanis megajándékoztam őket a legtöbbel, amit egy hathónapos (hét-nyolc-kilenc stb) kisbaba szüleinek csak adhat: átalszom az éjszakát. bizony már egy hete. minden éjjel.

amikor kijöttünk a kórházból én bizony rögtön az eminens babák táborát erősítettem, mert 5-6 órát aludtam egyvégtében éjszaka. ahogy napjaim száma gyarapodott, úgy nőtt az éjjel átaludt órák száma is. egészen odáig, h már 8-10 órákat durmoltam végig. és íme hat hónapos koromra 12 szép, hosszú hatvanperces órát alszom egyvégtében.

találgathatjátok h vajon mi ennek az oka. páran arra tippelnek, h a gyümölcskóstolgatás tette meg hatását: tele a pocim és húzom a lóbőrt. kevesebben a forgásnak tudják be a hosszú éjjeli szunyákat (úgy kifáradok, h jártányi erőm sem marad…), és sokak szerint ilyen ügyes, jó baba vagyok. én velük értek egyet.

illetve vannak praktikus okai is az alvásidő kitolódásának.

először is, nem kell korán kelnem. a szülők gyakran azt hiszik, h nekünk babáknak az a heppünk, h hajnalok hajnalán kiverjük idősb szüleink szeméből az álmot, és randalírozzunk. ez egy fatális tévedés. a babók nem azért sírnak, mert annyira éhesek, hanem mert annyira bosszantó, h az éhség miatt, már megint (!) pont akkor kell felriadni, amikor a szomszéd 2 hónapos gabiról/óriás ciciről/tűzpiros bringáról álmodom és már megint egy óra, mire vissza tudok aludni.

aztán, többet lehetek ébren! így tökéletesíthetem forgolódási technikámat. (pl az egyik fránya karom rendszerint beszorul. meg aztán itt van az az idegesítő apró részlet: a visszafordulás. hogy a manóba kell csinálni???)

szóval én nagyon örülök, és egyúttal büszke is vagyok magamra, valljuk be ritka vagyok, mint a fehér holló ezzel az új kunszttal. és persze az sem elhanyagolható, h így nem kell anyukám kócos haját, duzzadt vörös szemeit nap mint nap látnom. az egyik reggel komolyan megijedtem. csak nem egy rém akar megetetni?

azt hiszitek, azonban, szüleim felhőtlenül boldogok voltak? egy frászt! apu még csak-csak, de anyu elkezdett azon pattogni, meg idegeskedni, h akkor át kell rendezni a napot, meg mikor fogok, feküdni, kelni, hogy alszom-eszem majd napközben és… és….

nyugi anyu, minden a helyére kerül. bízd csak ide.

ugye milyen friss vagyok? ez a 12 óra tud valamit!!!

kedves j,b,zs

hihetetlen mik vannak. zsenge babókorom elején, amikor még az éjszakát és a nappalt sem igen tudtam megkülönbözetni állandóan az a kritika ért, h nem alszom eleget.

- sosem alszik ez a gyerek, sírba akar vinni.

- gyere haza az istenért, mert megőrülök, már reggel óta hisztis.

- samu, ha nem alszol el, akkor anyu összecsomagol és elmegy, és apuval ketten fogtok élni.

- ha nem szuszókálsz, drága aranybogár kisfiam, akkor biztosíthatlak róla, h egyke leszel.

ilyen és ehhez hasonló folyamatos fenyegetések és piszkálódások kereszttüzében kellett élnem.. s míg az első kettő lepergett rólam, mint öreg fáról a kéreg, az utolsó kettő igencsak szíven ütött.

- jó-jó anyu lelép, de az óriás cici ugye marad? nem? akkor hogy képzelitek????????

- apuval kettesben? vagy lesz még szórakoztató személyzetem? csak azért érdekel, mert megszoktam h ketten, esetleg hárman ugrálnak körülöttem. nem? csak mi ketten? izé.. de apu sokat dolgozik, alig ér rá…

-micsoda? nem lesz testvérem? akkor kivel pakoltatok össze, amikor épp a rendetlenkedés a heppem? kit terrorizálhatok halálra? kire lehetek féltékeny? kinek mondhatom azt, h bárcsak meg se születtél volna, vagy, h anyuék azért engem jobban szeretnek, mert én vagyok a nagyobb és ügyesebb! vagy csak azt, h nem adom oda! azért sem és kész!

ezért aztán alaposan meghányva-megvetve a dolgokat úgy döntöttem, nem makacskodom tovább, aludni fogok. alszom azóta is töretlenül. annyira megszerettem – megszoktam, h rumlit csapok, ha nem alhatok. hiszti a kádban, a babakocsiban, a metrón, a tornán. aludni jóóóóóóóó - üvöltöm- és én álmos vagyooooooooooook!!!

erre, mit hallok a minap, anyu ki van borulva, h én állandóan alszom, nem lehet mellettem programot szervezni, h vagy alszom, vagy álmos vagyok, sírok, picsogok. hogy már a nagyszülők előtt is ciki, h amikor jönnek azonnal sírok, meg kiabálok és nem győznek azzal szabadkozni, h hát már álmos a gyerek, - a fenét vagyok álmos. nagyapa hangjától a frász kerülget, azért sírok-. persze az őket nem is érdekli, h az ezernyi elvárás terhe alatt roskadozik gyenge hátam.

mostakkormársemmisejóóóó?????????

na tessék. hát ilyen egy baba, aki fúrt sír?

kedves zs,b,m, a

a babakocsival én úgy vagyok h jó, jó guruljunk benne ide-oda, de azért nem az igazi. álmomban már

1. futok, szaladok

2. kismotoron szállok

3. tűzpiros bringámon hasítok, a játszótéri macák meg csak leakadva bámulnak utánam!

nemtom mennyi időbe telik álmaim ilyen egymásutániságában való realizálása, de én leginkább a 3. pontban leírottakat szeretném már valóra váltani. anyu szerint ráérek még a nőkkel foglalkozni, majd meglátom, h nemsokára jön az- az időszak, amikor csak ő kell majd nekem és felsírok majd azért is, ha eltávolodik a pihenőszékemtől. (bah! ezt a badarságot! én kérem most kezdek leválni, nem kötődni!)

apa szerint viszont már most is tuti befutó vagyok, de persze még kicsit izmosodnom és nőnöm kell. ennek érdekében, addig rágtam anyukám jobb fülét, amíg sikerült rávennem, h járjuk heti kétszer tornázni. először olyan tornára akart menni, ahol engem megőriznek, ő meg ugrabugrál, egy jól irányzott hajtépéssel, azonban sikerült jobb belátásra térítenem és rendes baba-mama tornára megyünk. (ezt a degradáló elnevezést! talán pasik és mama torna vagy izmos, jóképű fiatalemberek és mamájuk-ha már nagyon muszáj ott lenniük nekik is -torna lehetne a neve..”ijókéfimahamánmuolenet”- ez lehetne a rövidítése. sztem elég jól hangzik…-

persze tudom, h ez nem elég. testem izmosításának érdekében ezért kiköveteltem az úszás leckéket is (babaúszás áááááá ettől megyek a falnak! hol van itt a baba???). ennek több okból is örülök:

1.fürdőruhás bigék??!!hülyéskedsz- ott a helyem!

2.deltás hát! hasizom!

no meg azon tanakodtam, h állítólag a csajok döglenek azokért a pasikért, akik tudnak gitározni, vagy jól énekelnek. kisütöttem, h idejében el kell kezdenem torkom zenei képzését mondtam anyunak, h bőrszerkót meg tetkót akarok és gitártanárt, de szerinte kezdjük csak az elején, hiszen még a pengetőt sem tudnám biztosan fogni, az akkordok lefogásáról nem is beszélve. így járhatunk tücsök-zenére vagy valami hasonló bárgyú foglalkozásra.

mint ahogy az a fentiekből egyértelműen kiderül anyu csak magának akar és majomszeretettel csüng rajtam, így szabva gátat az én kitörési és önmegvalósítási kísérleteimnek. de már nem kell sok idő és csábító samu lábai előtt fognak heverni a nők és anyura fittyet hányva valami szőke hosszú hajú nagycsoportos bombázóval tovabiciklizem a naplementébe.

na erre mit mondasz anyu?

izé anyu, hol vagy? anyu, anyu gyere viszaaaaaaa, játsz veleeeeeem, hahó!!!!!!!

tűzpiros bicajról álmodom..

kedves csj

tegnap arról írtam, hogy mostanában új ételeket kóstolgatunk anyuval. ehhez illeszkedvén, elmesélem, hogy bizony-bizony mást is megkóstoltam mostanában. na, de mindent a maga idejében.

pár héttel, talán egy hónappal ezelőtt békésen hevertem kedvenc helyemen, ahonnan az egész lakást jól szemügyre tudom venni és igen aktívan játszottam játékaimmal (na jó csak feküdtem és üveges szemmel a plafont bámultam és vártam h apu v anyu foglalkozzon velem..) amikor egyszer csak, két kapálódzó valamit véltem megpillantani látóterem szélén. hirtelen elbizonytalanodva- tán csak délibáb??- újra odapillantottam de nem volt ott semmi. tévedésem biztos tudatában lelkiismeretesen továbbfolytattam korábbi ténykedésemet (khm izé..) amikor hirtelen megint csak ott lengedezett a két kurta, kerekded valami. nézem-nézem, most bár biztosan láttam is, de megfogni nem sikerült, ahhoz túl gyorsan mozogtak. no, gondoltam, csak nem anyu bosszant valami butasággal már megint és igyekeztem fittyet hányni a jelenségre.

de sajnos a két elevenfa nem hagyott nyugodni, vissza-visszatértek, és aztán már mindenhova velem jöttek. eleinte még jól elvoltam- megtűrtem őket a játék ideje alatt, de aztán már elkísértek fürdéshez is, a pelenkázóra, alváshoz, a babakocsizáshoz is- egyszóval jelenvoltak.

ám egy napon, hosszú és alaposan előre kitervelt akció után (lapítás, lassú becserkészés, az áldozat bekerítése, áldozat elkapása, diadalüvöltés, a zsákmány hazacipelése) lecsaptam előbb az egyik, majd a másik perpetum mobilére. erős markom szorította mindkettőt, majd elfáradtam, így kénytelen voltam elengedni majd újra és újra leteríteni őket. ekkor anyukám örvendezve felsikoltott: ni, megtalálta a lábát!

he? mi? micsoda? a lábamat? nem az nem lehet, biztos, hogy ezek veszedelmes játékszerek, elvonják a kisgyermek figyelmét a játéktól, h annak agya elsorvadjon és így szörnyű ostobaságba taszítsák őt! de én elkaptam a frakjukat!

aztán rájöttem: bizony a lábaimat szorongattam. és amikor már biztosan fogtam őket, eljátszottam a gondolattal, hmm ha már mostanában annyi mindent kóstolgatok, mi lenne, ha…

hát így történt. a lábaim a legjobb játékaim mostanság. az ízük? nos akkor inkább a babakaja..

kedves m.

képes riport a kisfiúról a kacsáról és a fürdőzésről:

mit sem sejtve, vígan pancsi:









ni itt egy kacsa:









hohó, el ne ússz:









gyere csak, te kácsa...









meglásd, haverok leszünk...

kedves k, á,l!

van egy kedvenc dalom. szeretem a fejemet a ritmusára ingatni.

dúdolni is szoktam, de akkor a szüleim megijednek, h a hasam fáj. vagy a torkom. (- „köhög ez a gyerek, mondom”,- „ugyan kutya baja, csak élvezi, h hallja a hangját” bah!…) a dal az almaszószról szól meg egy kalózkapitányról – a spenót és a palacsinta is meg van benne említve-, na ez, azt a hamis illúziót keltette bennem, h az almaszósz valami mesés étek lehet. reszelt alma, almalé hmm. minden ízlelőbimbóm hevesen vágyta megkóstolni őket.

anyu nagyon firmányosan látott hozzá az első etetéshez. beültetett a székembe és kanalat vett a kezébe. majd, az én kezembe is kanalat dugott. saját kanalát számhoz közelítette. kiskanalamat anyu szájához közelítettem. mondta áááááá- mondtam ááááá és ekkor anyu – jelzem: ez nem várt, aljas fordulat volt! - a kanál tartalmát szájamba tuszkolta. én nem tehettem vele hasonlóképpen, annyira letaglózott az ízélmény, meg amúgy is sokkal magasabban ült.

hogy milyen volt? nos – bár csak hipotetikusan tudom leírni, mivel tapasztalati úton még nem állt módomban ezen a téren élményekkel gazdagodni- leginkább a rohadt fonnyadt körte, bugyant tojás és 2 hetes állott tej fincsi keverékéhez hasonlítanám.

szal bátran kijelenthetem, az almapürét, almalevet nem kedvelem. undorkodtam, hörögtem, öklendeztem. anyu kábé 5 perc után vette a lapot

(szerencsére, így nem történt nagyobb tragédia, pedig fejemben már a másnapi újság szalagcímei cikáztak: „kisbaba belehalt az alma kóstolásba” vagy: „teljesen legyengült kisdedet találtak etetőszékéhez láncolva a helyszínre ért rohamalakulatok. a gyermek már csak annyit bírt lehelni: az alma tette, majd a helyszínen jobb létre szenderült” )

és nem erőszakoskodott tovább. gondoltam, a téma le van rendezve, anyu nem próbálkozik többet, jobb belátásra tért..

erre mit látnak szemeim másnap, jön anyu – sőt apu is!- erkölcsi támogatás gyanánt, feltételeztem- és a tegnapi áttrákció ismétlődik. kanál nekem kanál nekik, ááááááá mondják- kinemnyitoménaszámat!- mondom én, aztán valahogy mégis sikerült belémszuszakolni a löttyöt, gondolom elterelték a figyelmemet egy plüss állattal vagy ilyesmi.

már készültem kidobni a taccsot, amikor---láss csodát, hmm ez nem is rossz- éreztem.

de ANNYIRA nem is jó. na azóta is kóstolgatunk.

azért nekem az óriás cici Az Igazi!

tömnek, mint egy kacsát...

na jó nem is olyan rossz ez...

kedves i&c

meghódítottam egy újabb dimenziót.

úgy kezdődött, h szüleim régóta noszogatnak, hogy ne várjak már annyit azzal a bizonyos forgolódással, ami nekem cseppet se volt ínyemre. nem vágytam én izomzatomat ilyen szélsőséges körülményeknek kitenni, izületeimet ennek az erőpróbának alávetni. aztán egyszer csak…

egy péntek este történt. apával voltunk kettesben. a lakásban csendeskés félhomály honolt. kint már sötétedett, egy lélek sem járt az utcán. az ablakok csukva voltak, de a viharos szél tombolása a zárt üvegtáblákon át is behallatszott a szobába.

az óra lassan komótosan járt, az idő ólomlábakon haladt. apa némán ült és engem nézett. én némán feküdtem és őt néztem.

és ekkor hihetetlen erő duzzadt, préselődött, tört fel szervezetemből, mint a láva. hirtelen úgy éreztem enyém a világ, vagy még annál is több! feljutok a legmagasabb csúcsra, egészen az égig repülhetek, csak egy láblendítés választ el a mirtuszkoszorútól, csak egy kis erőfeszítés és győztem.

nekiveselkedtem, hirtelen elrugaszkodtam a talajtól, oldalamra penderültem, itt kicsit meginogtam, de tudtam, itt nem állhatok meg, nem érhet ez így véget, ez nem a cél, nem futamodhatok meg! és utolsó erőtartalékaim feláldozásával átlöktem magamat az egyensúlyponton és a pockomon landoltam.

fényár, tüzijáték, pezsgő, vivát!

de csak apa ragyogó szemét láttam magam előtt.

megcsináltam!

apával: a nagy esemény előtt...

kedves k!

sok kortársammal ellentétben, nekem van hajam, no. (remélem ez hetven év múlva is igaz lesz..)

voltaképpen egész sok és sűrű.

jó-jó van egy kopasz foltom is (20 forintos nagyságú), de ez nem csoda, ha te is mindig a földön feküdnél, és szép domború koponyád lenne, neked is lenne talajjal való érintkezőpontod. örüljünk, hogy nem nagyobb. tehát, hátul van egy tar folt. ettől eltekintve, azonban egyre hosszabb és sűrűbb a szaruképződmény mely hajhagymáimból kigyökerezve fürgén az ég felé tör. mint az a bizonyos paszuly.

a méhben amikor vártam az első földi jelenésemet, elég sűrű volt a program. növesztenem kellett mindenféle belső szerveket (szívet, májat, lépet meg ilyesmit), végtagokat (lábat, kart) járulékos kiálló szerveket (füleket, lábujjakat) de a legkeményebb a haj növesztése volt. hallottam persze anyukám néma imáit, hogy: „csak ne legyen mindenütt szőrös”, meg, h „jaj, ugye nem lesz nagyon hosszú sűrű fekete haja??!” és ennek megfelelően- mert már akkor is engedelmes, jó gyermek voltam- csak egy szolid pár centis erősen sötétbarna hajzatot erőlködtem ki. így is elég nehéz volt koncentrálni, hogy mindenhova egyformán jusson, de ne nőjön rossz helyekre például a hátamra, térdemre, vagy a fülembe. (azért a fülcimpámra így is került egy kicsi)

körülbelül három hónapig megtartottam az őszi trendhez illeszkedő divatos borzos, pajeszos modellt, majd, amint beköszöntött a tél, természetesen gondoskodtam a divat követéséről.

lassanként világosabb csíkokat csempésztem a hajzatomban, így összhatásában egyre világosabb lett, majd az egész kapott egy szép egészséges erőteljesen szőkés színezetet.

a forma folyamatosan változik, igény és kedvem szerint. először amolyan punkos, bekemes, középen erősen felálló, oldalt gyérebb frizurám volt, majd rágyúrtam a sűrűbb, mindenütt égnek meredő hajra, végül most jólfésültben nyomulok. persze ezzel nincs vége.

lehetne még vörös, sötétbarna, barna, esetleg egy merészebb kék vagy zöld, illetve hosszabb-rövidebb, de esetleg egy vad göndör, vagy csak bohókásan hullámos sérót is el tudnék képzelni.

egyvalami azonban fúrt aggaszt. mi lesz ha gonosz szüleim bele akarnak szólni - mint mindenbe..- a hajviseletembe (is)? ha meg akarják majd nyirbálni épp szárba szökkenő hajfüggetlenedési kísérletemet?

már most elhatároztam, hogy ordítani fogok: hiszen minden kisbaba tudja, h a hajvágás fáj!

kezdetben

őszi módi (avagy a két divatos férfiú)

és ma

HAJdejóakedvem!!!!

kedves d

a baba üszkve 72 000 évvel ezelőtt kezdett ruházkodni, de eredetileg főleg mezítelenül létezett. a görög és római babák már előszeretettel éltek a direkt pucérkodással, mint lehetőséggel, sportolás és henyélés közben. de az ezerkilencszázhúszas- harmincas években már hivatalosan is szárba szökkent a nudizmus, mint mozgalom.

ennek megfelelően, ha végre itt a nyár és meleg az idő, virágzik a nudizmus és/vagy a naturizmus kis hazánkban valamint a nagyvilágban. híres naturista hely délegyháza, omszki-tó, balatonakali (sehol sem jártam még- méhen belül ill. kívül sem), de ha kicsit messzebb merészkednénk, teszemazt amerikába, hát ott is dívik a nudizmus a hippie hollow parkban, snady hook national parkban és egyéb bizonyára remek helyeken.

no de minek nekem bárhova is utazni, amikor pőre testem minden este ott kövérkedik a nappali közepén? nem is értem eddig miért nem támadtam meg a lakás többi részét így, a puszta test érzésével eltelve? szüleim újabb óriási ötlete, h ha megfosztanak az engem béklyóként lehúzó pelustól valamint nehéz (haha) ruháim visszatartó erejétől akkor majd hamar tovaszökkenek, mint egy karcsú gepárd. kicsit csalódtak, amikor lemeztelenítettek, lehelyeztek a nappali közepére és reményteli pillantásuk szinte átdöfte (pompás) párnás popsimat és… semmi. vagyis semmi érdekes számukra. mert nekem- kedves barátaim, aki ezt az ötletet csak üdvözölni tudom, remek perceket szereztek.

a full kontakt élménye, melyet (bár nem először, de igen régen) sikerült átélnem felülmúlta apuék eddigi összes idióta tervét. most végre átérzem, h egy vagyok a természettel és beleolvadok a nagy pulzáló mikroorganizmusok által alkotott hatalmas szerves kozmoszba. ez nem csupán öncélú magamutogatás (bár ne legyünk szerénytelenek- volna mit..), hanem környezettudatos filozófia kéremszépen, sőt mi több: életmód, hozzáállás. a csudába az álszeméremmel, gyerünk, dobjuk a ruhát a sutba. (tiszta haszon lenne, végre eltekinthetnénk a macerás le/föl/át öltözéstől, amely valjuk be egyik félnek sem túl nagy gyönyörűség..)

persze vannak szépséghibái is a mezítelenségnek, jelesül, h –hmm hogy is fogalmazzam… még nem rendelkezem a szobatisztaság képességével és hát, mint tudjuk, a szabad levegő és a hűvösebb szobahőmérsélet hatására a fiúk…de ettől eltekintve pucérkodni jó!

csak azt nem értem, h anyuék miért nem csatlakoznak?

kedves e.i.zs.zs.

sokan kérdezik tőlem, mi a titkom? mi a recept egy szülőpár alapos és teljes kikészítéséhez. a válasz: természetesen, hosszú és munkás előfeltárás és kísérletezés szükséges hozzá. de én, mint a TIMAEL (titkos mozgalom az alvás ellen) méltán kinevezett vezetője és alapítója bizton állíthatom, hogy minden titkok tudója vagyok.

az idegek hathatós elrongyolása többlépcsős feladat.

az első kör a nappali akcióé. eszközeink sorába tartoznak ezen a területen a hirtelen, órákkal a megszokottnál korábbi ébredés, a szüntelen hisztéria, az erőteljes, hosszú, kicsit néha rekedtes sikolyok és a kitartó nyüszögés. megfigyelések bizonyítják, hogy a szülőpár, de minimum egyik tagjuk (általában az apák) már erre a terhelésre is kétségkívül rosszul reagálnak. a tünetek, melyet a készenlétben álló kisbabának folyamatosan figyelnie kell: vörös szemek, lüktető ér a homlokon, ideges kézmozdulatok, illetve igen heveny reakció esetén (általában nem az első napon, hanem hosszabb kiképzés esetén) a habzó száj és a csomókban hulló haj!

a második körben az evés körül veti be magát egy élelmes TIMAELes kisbaba. a szülő(k) ekkor abban reménykedik(nek), hogy etetés alatt minden gyermek csendben van minimum 20 percre és ez előnyt ad nekik regenerálódásra. ám a szemfüles harcos ekkor mutatja meg igazán küzdeni tudását és kitartását. mikor az óriás cici a babó szájban landol csend helyett szaggatott (tehát idegőrlő) vinnyogásba csap és semmilyen változtatásra nem reagál. eredmény: teljes kétségbeesés az eddig magát keményen tartó másik (feltételezhetően az anyai) oldalon is!

az éjszakai körben nem kisebb lehetőségek rejlenek mint az éjjeli alvás teljes visszautasítása, sztrájk vacsora alatt, és a legutolsó, egyben legkönyörtelenebb kínzás: a szülőpár éjjeli alvásának maximális megvonása, kétóránkénti ébresztés segítségével. (ez az időintervallum elég arra, hogy ők épp elaludjanak, amikor ismét keserves sírásunkra ébredniük kell).

FIGYELEM: a kiképzést csak RENDKÍVÜL erős idegzetű kisdedek hajthatják végre!

valamint maximum 2 napig alkalmazható egyfolytában.

a mellékhatásokról (szülői oldalon: a mosolygás mint képesség korlátozódása, később elvesztése, fogyás, fejfájás, viszketés, börkiütések, gyomorgörcs, hasmenés, hányinger, kontrolálhatatlan sírás) feltétlenül olvassátok el a szülőkhöz csatolt tájékoztatót vagy kérdezzétek meg a közelben lévő TIMAELes csapattársatokat!

HAJRÁ! BAJTÁRSI ÜDVÖZLETÉT KÜLDI:

Samu a TIMAEL alapítója és vezetője

kedves ny&f!

kiderült, h semmi sem az, aminek látszik! és ez igen elkeserített. kemény, kitartó és nem utolsó sorban hosszú munkával elértem, hogy apró és igen fürge ujjacskáim segítségével meg-megkaparintsak ezt-azt. mikor mit.

ez így pofonegyszerűnek hangzik, pedig nem így van. az apró ujjacskák valahogy nem akartak működni. anyu persze felém hajolva gügyögte nekem, h „majd meglátod napról napra ügyesebb leszel”- még jó. szerencsére pontosan tudom, hogy egy jelentéktelen finommotorikai problémával küzdöttem. kicsit stagnáltam- de most már szignifikáns fejlődést tudok felmutatni. persze kell majd fejleszteni, különböző gyakorlatok segítségével (gyurma, festés, rajzolás stb stb.) de az még odébb van. majd az oviban.

viszont hidegzuhanyként ért a felismerés: a nagy kövér krumpli, amit olykor sikerült jó erősen megszorítanom, s e szorítás következményeképen erős tülkölés zengett fel, nem egy kézi duda v ilyesmi, hanem apa orra. a sok, függönyszerűen lelógó, vékony, spagettiszerű zsinór, melyet ha piszok erősen megrántottam és hellyel-közzel kitéptem, sikerült velőtrázó sikolyt indukálnom, nem más, mint anya haja. sorolhatnám még számos (mellé)nyúlásom történetét (vicces forgó színes golyók, amiket jó megbökni - szemgolyók, vaskos párnácskák, melyeket élvezetes jól megrángatni – szájak, remek feszes rugófelület, lábizom erősítés céljára- apa hasa), de nem teszem, mert kicsit szégyellem magamat.

na annyi baj legyen, igyekszem ezentúl a fogó-nyúló gyakorlatokat konszolidáltabb keretek között végezni. igaz, ez egy kicsit unalmasabb (csörgők, építőkockák, plüss állatok, könyvek, papírok, és hasonló tárgyak képezik érdeklődésem fókuszpontját jelenleg), viszont nem szeretném, ha szüleim a baleseti sebészeten kötnének ki kiszúrt szemmel és leszakított fülcimpákkal.

hosszú távú befektetés ez- tekintve h jövőbeli boldogulásom egyetlen reménye, jelenleg, apa és anya. és annyi sütnivalóm már van, h ne vágjam magam alatt a fát!

nyúlni, vagy nem nyúlni?