ugrálok, mint a verebek :)

kedves j&g&g,
van az a semmihez sem hasonlítható érzés, ami elfog ilyenkor. az összehangolt mozgás és erőfeszítés: a hús, az inak, a csontok, az izom együttesen dolgoznak- egy közös cél az, ami hajtja a szervezetet. feljebb-feljebb. koncentrálnom kell, mert egy kis hiba is végzetes lehet. egy apró csúszás, egy hajszálnyi repedés a gépezetben és mindennek vége. nyújt, feszít, kapaszkodik, húz, tol, lép. hihetetlen munka. az izzadság cseppekben gyűlik a hajam alatt, a nap erősen tűz és én mindjárt fent vagyok.
egy utolsó lökés - egy utolsó energiákat is fel és kihasználó összpontosítás és megcsináltam.
jöhet a pihenő. csak állok fent a csúcson, szöszke hajamba fúj a szél, a magaslati levegő és a nap cserzi arcomat. én csak állok ott és tudom még nincs vége. bár meghódítottam- elértem, most jön a lényeg.
nekiveselkedem. előrekapaszkodok, a következő pár másodperc alatt dől el, h csúfos bukás- zuhanás a mélybe lesz sorsom, vagy sikerül elérnem a kapaszkodót- megragadom és egyensúlyozom a két korlát között. két lábamat előre csúsztatom nagyokat lélegzem. egy pillanatra behunyom a szememet és végiggondolom rövid életemet.
az adrenalin emelkedik, a gyomrom összehúzódik, ujjaim dobolnak a korláton. el kell rugaszkodnom. az agyam már tudja, de még mindig nem készült fel arra, hogy a testnek a végső parancsot kiadja.
de most már kész vagyok. megindulok. a fénynél is gyorsabban száguldok lefelé. élvezhetném a sebességet, de észnél kell lennem, különben a becsapódás halálos lehet. a lábaimmal tartok ellent, fékezvén testem tömegét.
hirtelen minden csendes és mozdulatlan. kinyitom a szememet.
lecsúsztam.

daredevil