ééés
felálltam.
de, gondoltam, miért álljak meg itt?
mikor még annyi dolog van, amit vertikálisan lehet tenni? nos, megpróbálom egyedül is megvalósítani régi álmomat: a járást. a járóka oldalfalához szorosan tapadva, mint pók a falon oldalaztam körbe-körbe. kapásból ment. félúton megálltam mintegy 2 percre, mert feltétlenül konstatálnom kellett zsenialitásomat és röviden átgondoltam helyemet a világegyetemben.
miért ragadjak le ennél a pontnál?
ha már járni és felállni is tudok, nosza nézzük a leguggolást, lehajolást, feltérdelést, fel és leülést. ez is megy, megy és megy. kétség nem fér hozzá: tökéletes vagyok.
na, na anyu hova viszel?? nem, még nem vagyok álmos!! hogy ma még semmit nem aludtam, viszont fél6 óta fent vagyok és állok (a kiságyban, a járókában, az etetőszékben, dobozokba, kis sámliba kapaszkodva) akkor mi van? muszáj fejlődnöm, gyakorolnom! anya, ne tegyél beeeeeeeee az ágyba! hopsz látod máris állok! tök felesleges úgy tenned mintha álmos lennék! nem, nem alszom! apa ne közeledj! ne merj lefektetni! nem nem akarok heverni! tessék azonnal felugrottam! és megint és újra! én vagyok atomanti! Én vagyok a duracell nyuszi!