kedves i&c

meghódítottam egy újabb dimenziót.

úgy kezdődött, h szüleim régóta noszogatnak, hogy ne várjak már annyit azzal a bizonyos forgolódással, ami nekem cseppet se volt ínyemre. nem vágytam én izomzatomat ilyen szélsőséges körülményeknek kitenni, izületeimet ennek az erőpróbának alávetni. aztán egyszer csak…

egy péntek este történt. apával voltunk kettesben. a lakásban csendeskés félhomály honolt. kint már sötétedett, egy lélek sem járt az utcán. az ablakok csukva voltak, de a viharos szél tombolása a zárt üvegtáblákon át is behallatszott a szobába.

az óra lassan komótosan járt, az idő ólomlábakon haladt. apa némán ült és engem nézett. én némán feküdtem és őt néztem.

és ekkor hihetetlen erő duzzadt, préselődött, tört fel szervezetemből, mint a láva. hirtelen úgy éreztem enyém a világ, vagy még annál is több! feljutok a legmagasabb csúcsra, egészen az égig repülhetek, csak egy láblendítés választ el a mirtuszkoszorútól, csak egy kis erőfeszítés és győztem.

nekiveselkedtem, hirtelen elrugaszkodtam a talajtól, oldalamra penderültem, itt kicsit meginogtam, de tudtam, itt nem állhatok meg, nem érhet ez így véget, ez nem a cél, nem futamodhatok meg! és utolsó erőtartalékaim feláldozásával átlöktem magamat az egyensúlyponton és a pockomon landoltam.

fényár, tüzijáték, pezsgő, vivát!

de csak apa ragyogó szemét láttam magam előtt.

megcsináltam!

apával: a nagy esemény előtt...