kedves sz&á,
a barátság, mint téma számos irodalmi alkotás alapját képezi. a pro és antiszocialitás a személyes kapcsolatok megléte vagy éppen hiánya kifogyhatatlan és örökké megújuló gondolatkör, melyből szívesen merítenek ihletet írók és költők, napjainkban és ezer évvel ezelőtt is.
példálózhatnék shakespearerel, akinek hősei látszólag magányosan állnak szemben az egész világgal, ámde többnyire meg-meghúzódik egy sírig hű igaz barát a szinfalak mögött, akinek fegyverhordozói mivoltja sokkal egyértelműbb, mint a történet előremozdításáért tett erőfeszítése.
ott van mr giccs: a kisherceg, aki rókástúl, rózsástúl az igazán eredeti anyakönyvvezetők jollyjokere egyben az esküvővendégek réme, hiszen ki ne hallotta volna legalább 100szor, egy polgári mennyegzőn a jól ismert mondatot: "ha megszelidítesz bla bla bla".
írt boccaccio a dekameronban a barátságról, esze dóra egy egész könyvet szentelt a témának (legyünk barátok) és persze nem elhanyagolható a meseirodalom számos "jó barátja": bob és bobek, kököjszi és bobojsza, moha és páfrány, süsü és a királyfi, lolka és bolka, bigacsiga és batkamanó, cáplai és cápeti, hogy csak egy párat említsek.
kicsi szívemben a baráság érzése nagyon lassan alakult ki. anya és szonja már régóta együtt tologattak minket ábrissal, együtt kúsztunk, homokoztunk, majd másztunk (ő már sokkal korábban, mint én) együtt tettük meg első lépéseinket a játszótér 100 fokban izzó földjén és még mindig csak a megszokás volt az, ami összekötött benünket.
majd jött a szeptember és a közös bölcsis keddek és csütörtökök. és én lassan éreztem, h ábris nélkül nem olyan klassz a kis asztalnál reggelizni, főzni a babakonyhában, motorozni, artikulátlanul üvölteni, megharapni annát, megrángatni a többieket, nem aludni, vagy éppen csak autót tologatni.
nem vagyok gyors, na. nekem időre van szükségem, h kialakuljon személyes szimpátiám, viszont szívós vagyok és kitartó. mostanság idegbajba kergetem anyát, amikor háromnegyed órán keresztül csak ábris nevét kántálom. így anya az utcán (ha elég idegesítő frekvencián nyomom) egy gyors balkanyart vesz, megcsörget, felcsönget, kapu nyílik, ábris jön és együtt ülünk a homokozóban a világ dolgait megvitatva, önnön fontosságunk teljes tudatában.
mi
a barátság, mint téma számos irodalmi alkotás alapját képezi. a pro és antiszocialitás a személyes kapcsolatok megléte vagy éppen hiánya kifogyhatatlan és örökké megújuló gondolatkör, melyből szívesen merítenek ihletet írók és költők, napjainkban és ezer évvel ezelőtt is.
példálózhatnék shakespearerel, akinek hősei látszólag magányosan állnak szemben az egész világgal, ámde többnyire meg-meghúzódik egy sírig hű igaz barát a szinfalak mögött, akinek fegyverhordozói mivoltja sokkal egyértelműbb, mint a történet előremozdításáért tett erőfeszítése.
ott van mr giccs: a kisherceg, aki rókástúl, rózsástúl az igazán eredeti anyakönyvvezetők jollyjokere egyben az esküvővendégek réme, hiszen ki ne hallotta volna legalább 100szor, egy polgári mennyegzőn a jól ismert mondatot: "ha megszelidítesz bla bla bla".
írt boccaccio a dekameronban a barátságról, esze dóra egy egész könyvet szentelt a témának (legyünk barátok) és persze nem elhanyagolható a meseirodalom számos "jó barátja": bob és bobek, kököjszi és bobojsza, moha és páfrány, süsü és a királyfi, lolka és bolka, bigacsiga és batkamanó, cáplai és cápeti, hogy csak egy párat említsek.
kicsi szívemben a baráság érzése nagyon lassan alakult ki. anya és szonja már régóta együtt tologattak minket ábrissal, együtt kúsztunk, homokoztunk, majd másztunk (ő már sokkal korábban, mint én) együtt tettük meg első lépéseinket a játszótér 100 fokban izzó földjén és még mindig csak a megszokás volt az, ami összekötött benünket.
majd jött a szeptember és a közös bölcsis keddek és csütörtökök. és én lassan éreztem, h ábris nélkül nem olyan klassz a kis asztalnál reggelizni, főzni a babakonyhában, motorozni, artikulátlanul üvölteni, megharapni annát, megrángatni a többieket, nem aludni, vagy éppen csak autót tologatni.
nem vagyok gyors, na. nekem időre van szükségem, h kialakuljon személyes szimpátiám, viszont szívós vagyok és kitartó. mostanság idegbajba kergetem anyát, amikor háromnegyed órán keresztül csak ábris nevét kántálom. így anya az utcán (ha elég idegesítő frekvencián nyomom) egy gyors balkanyart vesz, megcsörget, felcsönget, kapu nyílik, ábris jön és együtt ülünk a homokozóban a világ dolgait megvitatva, önnön fontosságunk teljes tudatában.
mi