hihetetlen mik vannak. zsenge babókorom elején, amikor még az éjszakát és a nappalt sem igen tudtam megkülönbözetni állandóan az a kritika ért, h nem alszom eleget.
- sosem alszik ez a gyerek, sírba akar vinni.
- gyere haza az istenért, mert megőrülök, már reggel óta hisztis.
- samu, ha nem alszol el, akkor anyu összecsomagol és elmegy, és apuval ketten fogtok élni.
- ha nem szuszókálsz, drága aranybogár kisfiam, akkor biztosíthatlak róla, h egyke leszel.
ilyen és ehhez hasonló folyamatos fenyegetések és piszkálódások kereszttüzében kellett élnem.. s míg az első kettő lepergett rólam, mint öreg fáról a kéreg, az utolsó kettő igencsak szíven ütött.
- jó-jó anyu lelép, de az óriás cici ugye marad? nem? akkor hogy képzelitek????????
- apuval kettesben? vagy lesz még szórakoztató személyzetem? csak azért érdekel, mert megszoktam h ketten, esetleg hárman ugrálnak körülöttem. nem? csak mi ketten? izé.. de apu sokat dolgozik, alig ér rá…
-micsoda? nem lesz testvérem? akkor kivel pakoltatok össze, amikor épp a rendetlenkedés a heppem? kit terrorizálhatok halálra? kire lehetek féltékeny? kinek mondhatom azt, h bárcsak meg se születtél volna, vagy, h anyuék azért engem jobban szeretnek, mert én vagyok a nagyobb és ügyesebb! vagy csak azt, h nem adom oda! azért sem és kész!
na tessék. hát ilyen egy baba, aki fúrt sír?