kedves sz.

vegyük csak górcső alá örökzöld témánkat, a sétát. vicces kis elnevezés ez, hiszen a „séta” szó arra kellene, hogy utaljon, hogy valaki hosszabb-rövidebb (ízlés és erőnlét kérdése) távot járjon (hangsúlyozom: járjon) be. namármost én nemhogy járni még kúszni se nagyon tudok.

persze beszélhetek én, anyu rám se hederít.

először is nagy okosan beszereztek egy trendi kis babakocsit, engem (a legilletékesebbet) totál kihagyva a döntésből (szín, típus, méret, magasság stb). remek választás volt, mert egészen 2 hónapos koromig viszonylag kényelmesen el is fértem benne. aztán kezdett kilógni belőle a lábam, alig fért el benne a vállam és anyu meg se bírta emelni (fél tonnás a babakocsi hát nem isteni??? miért nem vettek rögtön egy teherautót, dömpert vagy talicskát??)

de ők nem jöttek ám rá, h már nem annyira kényelmes nekem a fekvés. még akkor se ejtőernyőzött le nekik semmi, amikor már két embernek kellett beszuszakolnia szerény személyemet a kagyló alakú ülésbe, majd amikor végre sikerült, úgy hevertem ott, mint dugó a palackban. se ki, se be.

két hét kitartó rábeszélése (üvöltés, sírás, hörgés, rángás) kellett ahhoz, h megértsék végre MÁSIK JÁRMŰVET AKAROK!

győzelem! vettünk végül egy –már- nagyfiúknak való kényelmes kis gépet: egy tágas, tűzpiros, 4 kerék meghajtású, kis fogyasztású, szervós kocsit. extrák: központi fék, távirányítás (kis ráhatással) valamint anya és apa lankadatlan toLÓEREJE.

kedves c.

először is boldog névnapot kívánok!

képzeld, anyu kedvenc időtöltése mostanában az én mozgásfejlődésem miatti aggódás. (mikor fordulok hátról hasra, miért nem fordulok többet hasról hátra, miért nem szeretek hason lenni, miért nem nyúlok, fogok rutinosabban, miért nem tartom stabilabban a fejemet stb stb- anya! ne üljek föl és szaladjak el hirtelen???) természetesen ez a para is, mint annyi minden csak az egyszerűbb női agy koholmánya.

nagyon jól elvagyok én a hátamon köszönöm szépen. egyrészt innen tökéletesen belátni a szobát, szemmel tudom tartani az összes állatomat (alfit, albit, kálmánt a buszt, mackót, brumit, mimit a tehenet, vilmát a vizilovat, a pöttyös tevémet, a fura kék állatomat, arturt és a többieket.) ha nem vagyok résen, bármi megtörténhet! csak egy percre lankad a figyelmem és nini, mimi ott landol a busz tetején mert valakinek a kalimpáló keze odébb lendítette. hát ez így nem mehet! rendnek kell lenni! másrészt pedig így anyut is tudom felügyelni: üljön csak le egy percre, rögtön kitalálok valami izgiset: egy kiadós hisztiért nem megyek a szomszédba. csak semmi lazsálás.

néha persze, amikor már mindkettőjük aggódó tekintete engem fürkész és nincs öt perc nyugtom se, dobok nekik egy csontocskát: remegő karral (persze tudnék határozottan is, de minek leplezzem le tudományomat már most…) a csörgő felé nyúlok, megragadom és eszelősen rázni kezdem.

a hatás persze nem marad el: anya és apa hallatlan örömükben egymás karjába zuhannak, sírnak, nevetnek, pezsgőt bontanak és minimum a fél (néha az egész) rokonságot felhívják elújságolni az örömhírt.

így nekem újabb két nap nyugtom van, hogy schoppenhauer azon elméletén filozofáljak, miszerint a világ kaotikus és kiismerhetetlen, és az ember sorsa folyamatos szenvedés, illetve nietzsche nihilista elméletein töprenghetek.