kedves á!

nagy ijedtségünk volt ám szombaton.

szüleimmel karácsonyi ajándékvásárlásba csaptunk, ami, számomra cseppet sem érdekfeszítő móka, de ezegyszer jó mulatságnak ígérkezett, tekintettel arra a nem elhanyagolhatónak tűnő apróságra, hogy a megajándékozandó célszemély nem volt más, mint jómagam.

elindultunk a bevásárlóközpontba, nem kevesebb felszereléssel, mint ahogy az, az ilyen alkalmakkor lenni szokott: babakocsi, lábzsák, váltás ruha (ki tudja mi történhet: előfordulhat, hogy személyemet egy elegáns helyen kell prezentálnom), textil és papír pelusok garmada (további váratlan eseményekre felkészülve) valamint eper a strucc, a csörgő és a zörgő mesekönyvem (nem utazom a legszükségesebb játékaim nélkül).

egészen jól szórakoztunk. anyu keze járt, mint a motolla, kapkodta a ruhákat, apu szórakozott fejjel tologatott a kocsiban fel s alá, én meg elvoltam, mint a befőtt. röpke három óra múlva épp indulni készültünk, amikor anyu észrevette, h hiányzik a kardigánja. bánta a fene a kardigánt, ámde a slusszkulcs is ott lapult a zsebében! anyu meg apu ide szaladt és odaszaladt, én meg kíváncsian vártam, hova fejlődnek az események. láttam anyukám kétségbeesett pillantásait, apukám dühtől szikrázó tekintetét valamint kettőjük közös tehetetlenségét és ekkor isteni szikra pattant ki elmémből!

nagy levegőt vettem és teátrálisan előbb sírni, majd zokogni s végül, mit szerénykedjek, hisztériázni kezdtem. ha nekidurálom magam igazán lendületes kis balhét tudok rittyenteni semmi perc alatt. a bolt személyzete, ahol a kardigán, zsebében az értékes kulccsal, eltűnt, összefutott és amikor felismerték, h ennek a fele se tréfa, hipp-hopp megnézték mit tudnak tenni ügyünk érdekében és

(szegény kisbaba éhezik és sehol a kocsi kulcsa, úristen mi lesz!!!- óbégatott egy sereg ember- gondolkodtam rajta, h rámutatok, az én zsírkészletemmel egy közönséges puputeve minimum 3 hétig remekül elvan a sivatagban, de aztán rájöttem, h csúnya dolog másik malomban őrölni és inkább (el)hallgattam…)

visszaszolgáltatták a kulcsot (a kardigánt nem… annyi baj legyen…).

természetesen, innen már olajozottan működött minden, anyuék kinyitották az autót, apu hazagurított minket, én megkaptam a jól megérdemelt ebédemet és sziesztázni vonultam.

néha azért igen kíváncsi lennék: mire mennének nélkülem?

szupersamu mindent megold!