kedves m.

szeretek enni.

amikor megszülettem, a nővérek a kórházban 3 napos léböjt kúrára ítéltek, h szervezetemből a salak távozni tudjon. élek halok a természetgyógyászatért (ha azt nem rajtam, vagy anyukámon alkalmazzák), és az első nap még csak csak elvoltam de a másodikon, besokaltam.. jellemző egyébként a magyar egészségügyben uralkodó viszonyokra, h a kórházban a cukrosvizet kielégítő tápláléknak gondolták. felháborító. minekutána nagyon, de nagyon rossz néven vettem szervezetem ilyen minőségi változásnak való kiszolgáltatását (9 hónapi kánaán után, ugyebár), véleményemnek hangot adva, reklamáltam anyunál. szerencsére, megértőnek bizonyult és 3 óránkénti jelzésemre érkezett is az óriás cici, s nekem csak az volt a dolgom, hogy a számat kitátsam.

eleinte azt gondoltam, hogy az evés csak nappalra korlátozódott juttatás, de tettem azért egy próbát (biztos, ami biztos alapon) és sürgetésemre, láss csodát, jött is az ellátmány, így éjjel sem maradtam éhen. ez a paradicsomi állapot egészen addig tartott, míg 2 hónaposan meghaladtam a 6 kilót és anyuék úgy döntöttek elég nagy vagyok ahhoz, h éjjel egyek. (nem volt egyszerű meggyőzniük, sokáig lázadni próbáltam, de hosszas egyezkedés és tárgyalás után úgy döntöttem, legyen. alszom reggelig, majd kárpótol a bőséges reggeli.)

éles eszemet bizonyítja, h hamar rájöttem, hogy az óriás cici és anyu között elidegeníthetetlen (biológiai) viszony van, így én azt kapom amit anyu korábban elfogyasztott. a kórházban a már fent taglalt siralmas élelmezési helyzet miatt a táplálékom igen szerény volt, de sajnos (várakozásaimmal ellentétben) itthon se nagyon lett változatos.

anyu szerint (mint az kisebb utánajárással kiderítettem) mindez a családi tradícióra vezethető vissza. anyukám anyukája ugyanis hatalmas elme, kreatív és innovatív, de a főzés terén ez sajnos kevésbé mutatkozik meg. anyu egész gyermek és ifjúkorában két étel között választhatott: csirke sütve, krumplival, avagy pulyka sütve, krumplival (csoda, h nem nőtt szárnya…). ahogy a mostani kialakult helyzetet szemlélem, a jövő engem sem kecsegtet túl sok jóval: jobbára csirke sütve, vagy tészta főzve a menü. nem mondom, elég jó a monotonitást tűrő képességem (volt kitől örökölnöm), de azért ha lehetne, szeretnék mielőbbi változtatást kieszközölni. amint hangot tudok adni ismételt felháborodásomnak, megteszem. elvégre ezt kívánja nemcsak az én, de a köz (apu) érdeke is.

szeretném megkóstolni a vadast, a hortobágyi palacsintát, sőt még addig is elmerészkedem, h megízlelném a pacalt, de félek ezt anyukám kategorikusan vissza fogja utasítani. sebaj, előbb utóbb már magam oldom majd meg táplálkozásomat.

addig pedig, hiszen a kisbaba élete csupa áldozat és lemondás…, tűrök és tűrök.

ismerkedés: