kedves b&zs,
jónással már az elején sem volt gond. szerencsére pontosan tudja/ta, h mit engedhet meg magának.
jobbára csak alszik, eszik, mosolyog. na jó néha sír. és olyankor elég idegesítő frekvencián nyomja, de hát ennyit neki is szabad.
persze én rögtön az elején tisztáztam vele, h oké, h ezentúl itt fog lakni, de azt azért tudnia kell, h ki az úr a háznál. el a kezekkel a játékaimtól és rendben, megkaphatja az óriás cicit, cserébe viszont a túró rudi készlet csak az enyém!
miután az erőviszonyokat vázoltam neki (az ő álláspontja ezzel kapcsolatban imeretlen maradt: hiába ösztkéltem -gyengéden, v erőszakosan böködtem, nyomkodtam-, nem tud értelmes mondatokat megfogalmazni. egyet hajtogat: "heő", de ezt kitartóan), igen kedélyesen eléldegélünk egymás mellett.
és hát lassanként már nem csak az unalmas tejtömlő szerepét játsza, hanem lehet vele (no még nem önfeledten, de elég korrektül) játszani is.
szoktunk együt olvasni:

vihogni:

fürdeni:

az már látszik, h bár külsőre egyáltalán nem, belsőre eléggé hasonlítunk: szeretjük a kiszámíthatóságot és ez számunkra a 3-4 óránkénti táplálkozást jelenti. szépen növeszti jónás is a hurkákat, ami azt illeti.
és amíg ezt nem az én részemre fenttartott készletből teszi, áldásom rá.

kedves rg&csg,
tudományos munkásságom alapját képezi a szociológiai vizsgálódás. hogy pontos kutatásokat végezhessek, terepgyakorlatra szállok ki, majd' mindennap. az általam kidolgozott és épp nyomdai előkészületekre váró játszótéri kismama határózó 2008as kiadása a kismama törzs különböző osztályait különbözteti meg.

először is van a biomama osztály. ez mindig frissen mosott és hántolt biogyümölccsel és zöldséggel érkezik a játszótérre. gyermekei gyolcsba és lenbe öltöztetve vidám körtáncot járnak, hajukban virág, lelkükben az egyetemes zenhez tartozás biztos tudata, ajkukon nótaszó. az anyuka szeme általában elréved, gyermeki ártatlanság aurája nemcsak a csimotákat, hanem őt is körbeöleli.

a másodi osztály a strapamama. a strapamamához általában stabilan 2-3 gyerkőc is csatolva van. az egyik tuti a mama nyakából lóg alá, a másik égedelemrossz és innen-onnan (hinta alól, homokozó mélyéről, a fa tetejéről stb) kell elő-lerángatni hatalmas küzdelem árán. a stapamama szeme karikás, haja égnek áll, ruhájáról nem lehet tudni, h pizsama, melegítő vagy átmenet a kettő között. a strapamama idegesen beszél, idegesen néz, idegesen érkezik és távozik.

a következő osztály a puccosmama. ezek az anyukák mind gyermekük, mind saját maguk öltözékére igen nagy hangsúlyt fektetnek. a puccosmama ruházatának átlagértékét könnyen kiszámolhatjuk, ha a maximális gyedet megszorozzuk a legmagasabb családipótlék 5 százalákával és elosztjuk a családban lévő gyerekek számával. a puccosmama vigyáz arra, h a gyermeke és az ő küllemén csorba (homok, ágak, sár, csoki stb) ne essen. ha ez mégis előfordulna a puccosmama sikoltógörcsöt kap és azonnal hazarohan.

a három fő osztály további rendekbe (népies, laza, parás, dohányos, alkesz, trágár, jószívű, felszabadult, pletykás, unott, nagyszájú, idétlen, erőszakos, mézes-mázos, negédes stb) sorolható. minden rend pedig családokba (hova máshova...) rendszerezhető.

anyut nagyon izgatni kezdte, tudományos érdeklődésemet és munkámat látva, h ő vajon melyik osztályba tartozik??

hihi anyu, van az a palacsintaadag, amiért elárulom.

a tudományos kartárs megy a dolgozóba

ugrálok, mint a verebek :)

kedves j&g&g,
van az a semmihez sem hasonlítható érzés, ami elfog ilyenkor. az összehangolt mozgás és erőfeszítés: a hús, az inak, a csontok, az izom együttesen dolgoznak- egy közös cél az, ami hajtja a szervezetet. feljebb-feljebb. koncentrálnom kell, mert egy kis hiba is végzetes lehet. egy apró csúszás, egy hajszálnyi repedés a gépezetben és mindennek vége. nyújt, feszít, kapaszkodik, húz, tol, lép. hihetetlen munka. az izzadság cseppekben gyűlik a hajam alatt, a nap erősen tűz és én mindjárt fent vagyok.
egy utolsó lökés - egy utolsó energiákat is fel és kihasználó összpontosítás és megcsináltam.
jöhet a pihenő. csak állok fent a csúcson, szöszke hajamba fúj a szél, a magaslati levegő és a nap cserzi arcomat. én csak állok ott és tudom még nincs vége. bár meghódítottam- elértem, most jön a lényeg.
nekiveselkedem. előrekapaszkodok, a következő pár másodperc alatt dől el, h csúfos bukás- zuhanás a mélybe lesz sorsom, vagy sikerül elérnem a kapaszkodót- megragadom és egyensúlyozom a két korlát között. két lábamat előre csúsztatom nagyokat lélegzem. egy pillanatra behunyom a szememet és végiggondolom rövid életemet.
az adrenalin emelkedik, a gyomrom összehúzódik, ujjaim dobolnak a korláton. el kell rugaszkodnom. az agyam már tudja, de még mindig nem készült fel arra, hogy a testnek a végső parancsot kiadja.
de most már kész vagyok. megindulok. a fénynél is gyorsabban száguldok lefelé. élvezhetném a sebességet, de észnél kell lennem, különben a becsapódás halálos lehet. a lábaimmal tartok ellent, fékezvén testem tömegét.
hirtelen minden csendes és mozdulatlan. kinyitom a szememet.
lecsúsztam.

daredevil

kedves d,

anyával meg az van, h a viszonyunk sokszor ambivalens. van, h imádok vele rötyögni meg minden, van , h a frászt kapom, ha rákezdi a dögönyözést. persze mindig azt mondja, h az Anyák könyvében az áll, h a gyerekek csak akkor nőnek nagyra, ha naponta alaposan megrágják őket.
namármost én gyűlölöm ha macerálnak. de azt mégjobban, ha az alakommal cukkolnak. így aztán olykor-olykor hagyom anyunak, h egy kicsit megrágogasson.

anyacsakegyvan
- szerencsére :)

kedves apa,
nélküled semmi sem olyan jó.

szeretek hajnalban a hasadra mászva hangos 'gyí, gyí' kiáltásokkal téged ébreszteni
örjöngve, agyelhagyva, anyát a kiborulás széléig hajszolva veled játszani

vagy csak egyszerűen hajóra vadászva a duna partján ücsörögni.

apacsakegyvan

kedves o&a,

a hiszti, mint olyan szerintem nem létezik. abszurdnak tartom, hogy egy teljesen jogos elkeseredést alattomosan "hisztinek" degradáljunk. minden olyan tuskónak, aki egy fiatalember érzelmi életében bekövetkező irdatlan sokkot, mint például

-anya nem a piros zoknit akarja a lábamra adni, hanem a sárgát
-apa a jobb lábammal kezdte a fürdést és nem a ballal
-a szalámi széle nem fut teljesen párhuzamosan a kenyérrrel
-nem vesszük meg a játékboltban az összes labdát, csak egy béna pöttyöset
-előre megfontolt szándékkal pelenkacserét akarnak rajtam végrehajtani, pedig még csak 8 órája pácolódom a saját pisimben
-anya nem hajlandó az utasításaimat pontosan követve az általam megjelölt irányba haladni a babakocsival
-nem kapok enni/inni abban a századmásodpercben, amikor az erre releváns információt a hipotalamuszom megküldi

és az arra adott teljesen jogos válaszreakciót, jelesül,

-egész test földhözcsapkodása
-csak felsőtestből kiinduló rángás
-a végtagok mindenirányú kaszálása (azzal a nem titkolt szándékkal, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülést okozzon valakinek v vminek)
-a fej erőteljes és ütemes földbeverése
-harapás
-rúgás
-vokális pusztítás (alap, h fejhangon irdatlan hangosan, eszetlen frekvencián)

egyszerű hisztinek minősít megérdemli, h megtapasztalja hollakika.

kedves á,

2 hónapja nem vagyok egyke.

kedves e,

ezen a hajnali képen láthatod apát, jónás és szerénységemet, amint egy kellemes éjszakai rajcsúr fáradalmait pihenjük ki. (anya az ünneprontó nem szerepel a képen --)

langy, nyári éjjelen virrasztottunk nagy egyetértésben, mi hárman fiúk. Apa tanult (legalábbis ezt mondja, valójában a gépet püffölte és szitkozódott) jónás meg-meg éhezett és ilyenkor hangos sírással követelte pótvacsiját, én pedig, nos, szimplán nem aludtam fél egytől fél ötig (filozofáltam ugyanis.).
természetesen nem akartuk anyát kihagyni, mert még megsértődött volna, így lelkes kurjantásokkal (jónás) morgással (apa) és visítással (én) hívtuk csatlakozzon hozzánk. hát van jobb egy hangulatos holdfényes virrasztásnál? (anya szerint az alvás, de az ő igencsak elfogult.) ha nem lenne egyértelmű, rá kell mutatnom, h anya enyhén szólva nem élvezte a bulit. kicsit sem értékelte csapatépítő törekvéseinket és antiszociális reakcióit mind a hárman nehezményeztük. és azóta is orrolunk rá.

az egyetlen, ami beárnyékolta a jól sikerült haccacáré emlékét, az az, hogy anya szerint, aki legény éjjel....és sajnos a nappal ő a főnök.

indulunk sétálni:

kedves mindenki,

"Ez egy fordított pilótajáték, nem jár benne pórul senki és néhány embert közelebb visz egymáshoz. A lényege, hogy az első három (kommentben) jelentkezőnek készítek egy-egy sk ajándékot a következő egy évben (kicsit szoros a határidő), cserébe ők is készítenek 3-3 embernek, akik az ő blogjukban közzétett felhívásra jelentkeznek. (Ebből következik, hogy csak az tud játszani, akinek blogja van.) Én szirkánál jelentkeztem ajándékra.

Nosza!"

összepakoltam a legfontosabbakat,

hogy előre megfontolt szándékkal

világgá menjek..

fából vaskarika

aki dudás akar lenni---

ízelítő:

kevdes ny&g,

akárhogy is vesszük nem kis trauma volt, amikor anyu hasa egyre nagyobbra nőtt. először a már említett múló, horizontálisan terjeszkedő problémára tippeltem és hathatósan küzdöttem ellene. hatás - semmi.

tűnődni kezdtem, majd az alábbi variációkat zongoráztam végig:

-puffadás
-szorulás
-anya a kisgömböc! (ezen 2 napig paráztam, sose mentem hozzá igazán közel, nehogy felfaljon)
-lenyelt egy kiwit, majd tojást, almát, sárga -görögdinnyét
-valami kórságot kapott el

mindenre teszteltem, de tengernyi erőfeszítésem nem hozott eredményt. kezdtem beleélni magamat egy amolyan dr bubós, dr house-os, ross dokis, oknyomozó szerepkörbe. gyakran méláztam el hosszasan a tünetegyüttesen (liluló fej, fújtatás a lépcsőn, fájó derék, sajgó lábak, nyugtalan éjszaka) de kevésnek bizonyultam a megoldáshoz.
majd, eljött az a pillanat, amikor teljesen fel kellett adnom. belenyugodtam anya elvesztésébe és egy csöppet beleéltem magamat az árva kisgyerek szerepkörbe (szegénykisdrágám, csak nem? ojajdeborzasztólehetneked, gyere egyél egy kis csokit...). egyik este -éreztem közel már a vég szegénynek- könnyes búcsút vettem tőle, kapott egy puszit, (egyre nagyobb) kebelére hajtottam a fejemet és beletörődve a megváltoztathatatlanba nyugovóra tértem. álmom mély volt és zavartalan.
reggel a feldolgozandó veszteség tudatával keltem, de meglepődve észleltem, h anyukám nemhogy távozott volna az örök vadászmezőkre, hanem küldi a konyhában ezerrel.
kicsit morcos lettem (nem vagyok különösebben rugalmas, ha valamit elrendeztem, az legyen is úgy) de aznap délután végre megoldódott a helyzet.
anyu, hogy a hónapok óta felfokozott drámai hatást betetőzze, a szoba közepén állva kipukkadt.

legalábbis úgy tűnt.

a probléma az lehetett, h anyu hónapokon keresztül csak ivott és ivott és a sok folyadék felgyülemlett szervezetében és sehogysem folyt ki. javaslatomra gyorsan a kórházba siettek, ott vetvén alá alapos vizsgálatnak a has-gyomor-pocak témát. (megjegyzem én többször tettem javaslatot a fent megnevezett testrészek kilukasztására- de indítványom süket fülekre talált. )

amiért ilyen jól viselte a kórházat, bónuszt is kapott.

jónás

kedves sz&á,

a barátság, mint téma számos irodalmi alkotás alapját képezi. a pro és antiszocialitás a személyes kapcsolatok megléte vagy éppen hiánya kifogyhatatlan és örökké megújuló gondolatkör, melyből szívesen merítenek ihletet írók és költők, napjainkban és ezer évvel ezelőtt is.

példálózhatnék shakespearerel, akinek hősei látszólag magányosan állnak szemben az egész világgal, ámde többnyire meg-meghúzódik egy sírig hű igaz barát a szinfalak mögött, akinek fegyverhordozói mivoltja sokkal egyértelműbb, mint a történet előremozdításáért tett erőfeszítése.

ott van mr giccs: a kisherceg, aki rókástúl, rózsástúl az igazán eredeti anyakönyvvezetők jollyjokere egyben az esküvővendégek réme, hiszen ki ne hallotta volna legalább 100szor, egy polgári mennyegzőn a jól ismert mondatot: "ha megszelidítesz bla bla bla".

írt boccaccio a dekameronban a barátságról, esze dóra egy egész könyvet szentelt a témának (legyünk barátok) és persze nem elhanyagolható a meseirodalom számos "jó barátja": bob és bobek, kököjszi és bobojsza, moha és páfrány, süsü és a királyfi, lolka és bolka, bigacsiga és batkamanó, cáplai és cápeti, hogy csak egy párat említsek.

kicsi szívemben a baráság érzése nagyon lassan alakult ki. anya és szonja már régóta együtt tologattak minket ábrissal, együtt kúsztunk, homokoztunk, majd másztunk (ő már sokkal korábban, mint én) együtt tettük meg első lépéseinket a játszótér 100 fokban izzó földjén és még mindig csak a megszokás volt az, ami összekötött benünket.

majd jött a szeptember és a közös bölcsis keddek és csütörtökök. és én lassan éreztem, h ábris nélkül nem olyan klassz a kis asztalnál reggelizni, főzni a babakonyhában, motorozni, artikulátlanul üvölteni, megharapni annát, megrángatni a többieket, nem aludni, vagy éppen csak autót tologatni.

nem vagyok gyors, na. nekem időre van szükségem, h kialakuljon személyes szimpátiám, viszont szívós vagyok és kitartó. mostanság idegbajba kergetem anyát, amikor háromnegyed órán keresztül csak ábris nevét kántálom. így anya az utcán (ha elég idegesítő frekvencián nyomom) egy gyors balkanyart vesz, megcsörget, felcsönget, kapu nyílik, ábris jön és együtt ülünk a homokozóban a világ dolgait megvitatva, önnön fontosságunk teljes tudatában.

mi