kedves f&ny!

valami rettenetes dolog történik velem. alighanem haldoklom, vagy legalábbis borzalmas kórság emészt.

a betegségemmel kezdődött. akkoriban csak egy laza kis megfázásra gyanakodtam. kis láz, kis köhögés, az ápolás és a törődés még külön jól is jött.

ám pár nappra rá a közérzetem egyre csak romlott és romlott. már mindennapossá váltak sírógörcseim, jajveszékeltem, hörögtem, tudván tudtam, h a vesztemre tör valami gyilkos bántalom.

anyuék is érezték, h ennek fele se tréfa. apu vakarta a fejét, anyu pedig velem sírt, amikor sírtam. szegény kisfiú most mi lesz?

és aztán, amikor azt gondoltam ennél rosszabb már egyszerűen nem és nem lehet, hirtelen borzalmas dolog történt.

valami betolakodott a számba. éreztem, ahogy formás kis nyelvem valami hegyes érdes kinövést tapint ki! tudtam h végem. egy szörnyeteg (vagy a rosszaság??) lakozik bennem, aki feszít, nyom, döf és szúr. kitörő förmedvény ez, aki eszetlen fájdalommal nyomakodik ínyemen át szájam üregébe. mi lesz ha megérkezik? ott élünk majd a RÉM és én? hogy és hol fogunk elférni?

én leszek a kutyafejű aladár v mi a szösz?

szüleim a kezdeti aggodalom után, lakonikus nyugalommal veszik tudomásul haldoklásomat és rettenetes szenvedésemet. sőt (ezen a ponton magam is elveszettem a fonalat…), amikor a rettenet megjelent szüleim nemhogy elkeseredtek volna, örültek! szinte megünnepelték kezdődő metamorfózisomat.

tudom, nincs már számomra kiút. mindenképpen elvesztem. vagy a RÉM borítja el fejemet és szüleim kitagadnak majd, mert nem akarnak ilyen szörnyszülöttel együtt élni, vagy belehalok az átváltozásba így is úgy is.

napjaim meg vannak számlálva. tollat, papírt ide nekem. biztos ami fix én végrendelkezem.

szegény fogfájós kisfiú

kedves p,m, a

történt, h mostanában játékaim rendre a megszokott, egy karnyújtásnyi rádiuszú körön kívül esnek. valami furcsa fizikai törvényre gyanakodtam. például newton fel nem fedezett negyedik törvényére, a játék elmozdulási törvényre (mely kimondja, h minden a kisbaba által elérni vágyott játék egyenes vonalú egyenletes mozgással távolodik, amennyiben a baba felé elmozdul).

hosszasan elmélkedtem ezen a kérdésen. tény, h newton eddig közismert törvényei (többé kevésbé) mind igaznak bizonyultak. de hogy erről alaposan meggyőződjek, empirikus módon bizonyítottam őket.

1. van olyan viszonyítási rendszer, melyben minden test nyugalomban marad, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez, míg egy külső erőhatás ennek megváltoztatására nem készteti.

a viszonyítási rendszer jelen esetben a szőnyeg, v a pléd esetleg az ágyam, ahol én rendszerint és örömmel maradok nyugalomban. ha esetleg mozgást végzek (mert azért ritkán erre is akad példa) egy felém gurított labda, mozgásom irányultságát mindig megváltoztatja!

2. egy pontszerű test 'a' a testre ható, a gyorsulással erővel azonos irányú 'F' erővel, és fordítottan arányos a test 'm' tömegével.

ez már egy kicsit sántít, mert én még nem fedeztem fel erőt, amely gyorsulásra késztetne. talán az éhség? hmm.. az viszont való igaz, h a tömegem igen csak fordítottan arányos a tempómmal!!!

3. ha egy testre egy másik test F erővel hat, akkor a második test az első testre ugyanekkora nagyságú, fordított irányú ellenerővel hat.

ebben csak őszintén reménykedni tudok! ugye itt drága szüleimről van szó. rendszeresen próbálnak ERŐszakosan hatni (most aludni kell, most fürödni, most sétálni megyünk stb stb) rám! és én is néha jól rájuk hatok (sírás reggelig, egész napos hiszti, üvöltés a babakocsiban stb stb), h visszakapják az ERŐsködést!

tehát szerintem newton 4., eddig fel nem tárt, a nyilvánosság és a babatársadalom elől aljas módon eltitkolt törvénye ad választ kétségbeejtő helyzetemre, melyben a fő kérdés az a bizonyos „hirtelen miért vannak a játékaim egyre messzebb, amikor én közeledni akarok feléjük???” lesz.

aztán rájöttem.

nohát! tolatok.

aggasztó a helyzet. mitörténik???

kedves m, l, a

régen nem jelentkeztem, biztos azt hittétek, h szüleimmel vakációzom valami távoli egzotikus földrészen s kisállataimmal megpakolt babakocsimban száguldok, vagy esetleg megtanultam valami új kunsztot és annak aprólékos kigyakorlásával töltöm drága időmet.

nos, a valóság ennél sokkal prózaibb. átestem életem első betegségén.

már csütörtökön éreztem, h nem olyan kerek a világ, mint régen. nem volt olyan puha a takaróm és érdes lett még a levegő is, amit beszívtam.

pénteken már az egész napot sírással töltöttem. (na jó néha abbahagytam amikor anyu rázta a hátsómat, fel s alá járkálva velem) a doktor nénihez is lementünk, de szerinte kutya bajom sem volt. (persze szimulálok…ejnye, hát nem tecccccik tudni, h azzal ráérek majd a töri nagydolgozat elől menekülni??)

tehát szüleim úgy határoztak, h a doktor néninek biztos igaza van és én jól vagyok, csak hisztizem kicsit. így aztán kénytelen voltam bekeményíteni.

éjfélig kétóránként, 3ig óránként, majd félóránként keltettem őket. szipogtam, sírtam, tekeredtem, hőemelkedtem. végre kapisgálni kezdték, h ennek a fele se tréfa. láttam rajtuk, h ha kicsit nehezen is, de helyére tették a dolgokat és a helyzethez illő komolysággal kezelik állapotomat.

így én átadhattam magamat az önsajnálat legmélyebb fájdalmának, szenvedésem komoly volt s már-már állapotom is válságosra fordult.

ekkor azonban szüleim visszavágtak. anyu valami szerkentyűt vett elő, amit a középkorban is megirigyeltek volna tőle (azóta magamban csak szadimaminak hívom) és a porszívóra erősítve azt, az orromba túrt. a többi néma csend. még emlékezni sem szeretnék arra, ami a mai napig rendszeresen megtörténik velem.

címszavakban: erőszak, leterítés, üvöltés, szipolyozás, rettenet, sikolyok, birkózás, gyötrelem. téma részemről lezárva.

mindezzel együtt lassanként azért a gyógyulás útjára lépek s a régi leszek! rettegjetek hát apróbb s nagyobb tárgyak a lakásban!

megyek (izé, arra forgok, v mi) s mind megráglak (megszopogatlak, összenyálazlak, csócsállak) titeket!!

beteg kisfiú barátjával, albival