anyu nem járhat már tornázni, mert úgy találta, h kevesebb lett a teje (hé!) és ezért ügybuzgóságát rajtam, szerencsétlenen tölti ki.
tehát, mától tornáztat. fejébe vette, h nem vagyok eleget a hasamon és most koncepciózusan tekerget, forgat, csűr s csavar, h megmozgassa azokat a fertályaimat is, melyek úgy véli (nem véletlenül egyébként..) kevesebbet vannak használatban.
többféle gyakorlat közül válogat. először is hátamra fektet, kis kosárkát képez testemből, olymód, h tappancsaimat és mancsaimat két erős kezébe fogja, s jobbra-balra döntöget. egyszer már majdnem hánytam.
majd lábamat testem előtt elhúzza, a másik oldalamra teszi és vigyorogva figyeli, vajon követi e elkínzott testem a kiválasztott végtagot? (sajnos kénytelen)
ezt a gyakorlatot legnagyobb elkeseredésemre mindkét irányban ismételjük. (ekkor már rendszerint hörgök).
majd karjaimnál fogva ülő pozícióba húz és buta gyermekdalokat zümmög két centiről az arcomba.
végül hasra fordít, idióta játékokat pakol elém, azzal a nem titkolt célzattal, hogy azok felkeltik lanyha érdeklődésemet, és szívesen heverek majd pockomon.
nem értem mi a probléma a hanyattfekvéssel? számos híres ember vitt véghez hatalmas tetteket a hátán.
emlékezzünk csak frida kahlora, a festőnőre, aki élete nagy részét töltötte háton, megfestve nem jelentéktelen számú festményét. vagy vegyük példának okáért michelangelot, aki, na, hogy festette a sixtusi kápolna freskóit? hát persze h háton. vagy végül emlékezzünk csak casanovára, aki bizonyára főleg a hátán fekve, hmm, izé…szerezte hírnevét.
ki nem állhatom a hason fekvést. egyrészt lusta vagyok hosszan kiemelni magamat, másrészt pedig kerek pocakomat nyomja a talaj és ez kellemetlen érzést okoz.
különben meg anya kár fáradnod a tornáztatással, én, mint minden valamirevaló kisfiú a labdajátékokat részesítem előnyben!
Focizni akarok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése